az álom hullongó sötétje meg-megérint

 Egyszerre próbálok beleolvadni a tömegbe és kitűnni onnan. Szeretnék elismerést, de félek amikor rám figyelnek. Szeretnék olyan nővé válni ami a szemem előtt van, de nem tudom, hogyan. Úgy érzem ráérek még nővé válni, de attól még van egy kép előttem, hogy milyen szeretnék lenni a közeljövőben, na, azt szeretném elérni, hogy olyan legyek. Folyamatosan erősítem, formálom, javítgatom a személyiségem, de közben próbálom megtalálni, hogy milyen az igazi énem, és szeretnék hű maradni ahhoz is. Azt hiszem kezdek jó úton járni. Legalábbis már rájöttem, hogy a szex egy hétköznapi dolog ami minden ember életében ott van, rájöttem, hogy mindenki követ el hibákat; a dolgok nem lesznek sohasem olyanok mint a hollywoody filmekben, de pont úgy kell szeretni az emlékeinket ahogy vannak, úgy gyönyörűek, a maguk kis elbaszott módján.

 Egyébként szeretek olvasni, írni, enni, ha tehetném akkor 0-24-ig zenét hallgatnék; az életem minden pillanatát felvenném egy videókamerával, hogy visszanézhessem(bár annak is örülnék ha át lehetne élni őket újra bármikor). Varrni és kötni tanulok. Szerelmes vagyok nagyon a barátomba. Több? - Aisha

1. Főoldal  2. Ki ez?  3. Mi ez?  5. Cikkek  4. Stáblista  5. Archívum 6. Kapcsolat

 
álmos szemed búcsúzva még felémint
 
 
 
 
 
de benned alszom én is

Szerkesztő: Aisha
Nyitás: 2010. 04. 17.
Téma: Blog, cikkek
Cím: make-art-love-tea.gp
Design: Aisha
Css: fuckinway.gp - átírva
E-mail: katt
Örülnék, ha nem vennéd el az ötleteimet, írásaimat, saját képeimet. Sok mindent megengedek, csak kérned kell, meg forrást feltüntetni.

 
Nem vagy más világ
Archívum - 2015. április

Nem igazán élek

2015.04.28. 12:19, Aisha

 Mióta nem írtam sok minden történt velem, de kevéssé mondhatom azt, hogy jó dolgok. Kicsit össze gyűjtöm ezeket, hátha valaki örül annak, hogy hall felőlem.

- Még január végén elköltözött a fiatalabb nővérem és az idősebb ide költözött, illetve a bátyám is. A nővéremmel kábé egy hónap után jól összevesztem, és bár beszélünk stb., utálom, hogy itt van. Megkeseríti az életem. Irányít mindent, beleszól mindenbe. Például azt vágta a fejemhez, hogy én nem dolgoztam még diákmunkán sem tizennyolc éves létemre... Amellett, hogy ennek azért több oka is van, ő harminc éves, és az utóbbi négy évben aligha volt normális munkahelye ami létezett is. Hazudozik. Ígérget. Beosztja az időmet. És még ezer dolgot tudnék írni amiért gyűlölök vele lakni... 
- Azt hiszem egyébként is eléggé belefáradtam már abba, hogy itthon lakjak. Szeretném ha végre azáltal, hogy elköltözök felnőhetnék végre, elkezdhetném a saját életem, úgy csinálhatnám a dolgaimat ahogy én szeretném.
 Ugyanakkor azért elég szembetűnő, hogy mielőtt ez a bizonyos nővérem elköltözött azelőtt is ugyanígy utáltam itthon lakni, amíg nem votl itt addig el tudtam azt is képzelni, hogy még középiskola után is élnék itt...
- Egyébként azért költöztek vissza, mert anyukám nem tudja fizetni a hitelt, így hatalmas elmaradásunk van, majdnem elvitték a  házunkat... Végül a forintosítás miatt egy millió eltűnt ebből a tartozásból és csak kétszázakárhányezret kell kifizetni, azt pedig elvileg ki tudjuk, de  a nővérem félretett pénzéből... Akkor meg az egész helyzet rosszabb lesz, vissza fog élni ezzel.
- Egy álomnak köszönhetően megtaláltam azt, hogy milyen téren szeretnék továbbtanulni: Divat és stílustervező. Amikor arra gondolok, hogy ezen a téren fogok dolgozni mindig kellemes izgulós görcsöt érzek a gyomromban, és úgy érzem, hogy tényleg ez az. Ahhoz, hogy felvegyenek rengeteget kell tanulnom rajzolni, és mivel Magyarországon nem találtam olyan iskolát ami tetszene, ezért külföld van a terveim között - így az angolra is nagyon rá kell feküdnöm, plusz németből is szeretnék a felvételiig nyelvvizsgát. De ezzel a szakkal úgy látom jól járnék, mert sok lehetőség van benne, és szeretnék ezzel foglalkozni.
 - Nagyon gondolkodom azon, hogy átmenjek esti képzésre. Még két évem van a középsuliból, és úgy érzem teljesen tönkre fogok menni ha addig itthon kell laknom. Nem vicc, nem túlzás. Már most is érzem, jó úton vagyok affelé, hogy lelkileg, idegileg roncs legyek. Mivel a múltkori veszekedést nem akarom megismételni, ezért bármi bajom van a családtagjaimmal elfojtom, így pedig a barátomon csattan a dolog. Nem vagyok egyáltalán boldog, nem szeretek itthon lenni - ez az egész dolog felemészt és tönkretesz. Nincs erőm semmihez, csak álmodozok olyan dolgokról amik aligha fognak a közeljövőben bekövetkezni úgy ahogy elképzelem. Ha estire járnék mellette tudnék dolgozni, a barátom is fog tudni egyetem mellett valószínűleg... Bár ahogy nézegetem az albérletek árait elkeseredek. Szinte lehetetlen lenne kifizetni mindent és még enni is. Van két halvány remény arra, hogy elköltözhessünk albérlet nélkül, külön. De mindkettő olyan, hogy talán lesz lehetőségünk rá már ebben az évben, talán csak tíz év múlva.
- A jegyeimet(valószínűleg ennek a boldogságtalanságnak, reménytelenségnek köszönhetően) teljesen lerontottam. Több tantárgyból is 4-5 között álltam félévkor, most pedig 2-3 között. Két szakmaiból pedig bukásra állok(bár ez nem meglepő, a szakmaik nehezen mennek).
- Az egészséges életmód követését valahol a veszekedés környékén elhagytam. Pedig annyira jól éreztem magam akkoriban a bőrömben.
- Tegnap 3 év vörösre festett haj után újra barna lettem... És utálom. Túl sötét lett annak ellenére, hogy elvileg sötétszőke szín. Én meg túl fehér vagyok... És... egyszerűen utálom. De a vörössel is voltak már bajaim: hamar kopott, néha úgy éreztem nem megy az arcomhoz, és vannak olyan színek amiket nem szívesen hordtam a vöröshöz, pedig egyébként szeretem(például piros, barack). Viszont ami miatt úgy döntöttem, hogy barna leszek az, hogy 3 éve, mikor elkezdtem festetni a hajam, derékig ért, az elmúlt másfél évben amíg világos vörös volt eltűnt belőle minimum 5 centi, plusz annyi le is lett vágva belőle csütörtökön, de még körübelül ennyit le kéne vágni, hogy egyáltalán ne legyen töredezett, ergo körübelül vállig érő hajam lenne, ami egyáltalán nem lenne előnyös a brutálisan kerek arcomhoz amit utálok. Az volt a tervem, hogy minimum egy évig barna maradok, mivel az eredeti hajam is barna ezért a kopás nem lesz feltűnő, meg esetleg a lenövés sem, és vagy nem fogom egyáltalán festetni, vagy csak ritkán körübelül 4 havonta, illetve színező is szóba jöhet. A hajamnak lenne ideje pihenni, nőni nyugiban. A nővéremnek már fél év után rendbe jött a haja festés nélkül. De most annyira nem tetszik, hogy legszívesebben rohannék ki a boltba, hogy megvegyem a jól bevált hajfestéket. Csak tudom, hogy hiába, ezt a sötét barnát aztán festhetném azzal... 
- Ha nem költözök el hamarosan akkor végem lesz. És igazságtalanságnak érzem, hogy én tizedikes, tizennyolc éves létemre kell, hogy kiagyaljam, hogyan költözhetnék el, mikor a harminc éves nővéremnek sokkal egyszerűbb lenne...
 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
csókokban élő csóktalanok

 Cserét kérhetsz nyugodtan a chatben vagy a vendégkönyvben. Biztosan nem fogom leharapni az orrodat, a legrosszab ami történhet, hogy nem fogadom el. Azokkal szeretnék cserélni, akiknek olvasom a lapját, ők is az enyémet. Szóval légyszíves azért ne kérj, hogy plusz egy hirdetése legyen az oldaladnak.

 (Lehet, hogy kikerül ide olyan is, akit szeretek olvasni, de nincs cseréje, vagy nem fogadta el.)

amélie  dolly   Justine   Niki  Sziszi  guule   Emma   Bikira  Elle Frost Mes Memos The Sense  Christy ayleen
 Fanni Soul Shard Porcelain Anna Betoryl Audrey epsylon Rosalya

 
kezed párnámra hull

" Ahogy látom a változásokat a világban a gyomrom görcsbe rándul, és egy erős, mindent felülmúló érzés uralkodik el rajtam. Látom, hogy a világ változik, teljesen megváltozik akár napok, akár órák alatt. Visszanézek a régi emberekre, a régi helyekre, és mind olyan másak most. Félek, hogy veled is ez lesz. Hogy egy idő múlva te is egy ilyen kép leszel. " - Saját

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2015.10.19. 11:21
2015.07.26. 21:31
2015.07.23. 15:16
2015.07.05. 23:48
2015.06.24. 22:56
Friss hozzászólások
 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon