Folyton a változásokat várom. Soha nincs olyan, hogy teljesen meg vagyok békülve a jelennel, mert ha éppen jól is érzem magam ott ahol vagyok, már álmodozok a jövőmről. Mikor pedig eljön egy nagy változás, akkor gyűlölöm magam amiért vártam, a múltba mennék vissza, félek. Szerencsére legtöbbször hamar megbékélek ezekkel is, csak a kezdet szokott döcögős lenni.

 Jelenleg elég nagy változásra készülök: iskolát szeretnék váltani. Elegem lett abból, hogy a szakmai tantárgyakból úgy küzdök meg a kettesért, nem érdekel egy picikét sem az egész, és ott lebeg a kötelező emelt érettségi a fejem felett. Mi van ha nem sikerül és nem kapok emiatt érettségit? Pedig hiába írtam félévkor egy majdnem max pontos dolgozatot az egyik tárgyból, körübelül egy dologra emlékszem abból csak. Már egész második félévben ezen járt az agyam, de a végső lökést az adta meg, hogy az egyik tanárom amiatt engedett át, mert tudta, hogy vannak ilyen terveim(meg mert kedvel), és nagyon támogatott is az egészben. Amióta pedig rendszeresen belegondolok abba, hogy milyen lesz a váltás már nem olyan ijesztő, kezdek hozzá szokni a gondolathoz.
 Az pedig plusz még egy indok, hogy ebben a suliban a társaságért sem vagyok nagyon oda. Talán egyik oka ennek, hogy rengeteg a fiú, és bár elbeszélgetek velük, olyan tényleg jó barátom mindössze egy lett közülük, három év alatt. Az elmúlt években rengetegszer vágytam arra, hogy bárcsak több lányt ismernék, a gimnáziumokban pedig általában fiúk-lányok arányosan vannak.
 A barátom egyik volt osztálytársa utolsó évre ment át egy gimnáziumba a mi iskolánkból, minden különösebb gond nélkül átvették, oda szeretnék én is menni. Bár az kicsit vicces, hogy mikor anyukám felhívta őket akkor azt mondták, hogy szakközépből csak hasonló szakosba mehetek át, pedig volt osztálytársam is aki ment át gimibe, és erre a helyre ment konkrétan az említett lány. Az osztályfőnököm azt mondta, hogy személyesen kell megpróbálni, úgy segítőkészebbek.

 Arról, hogy mikor miben hittem, hogy most miben hiszek, és ehhez hasonló dolgokról rengeteget tudnék írni nektek, de most csupán néhány gondolatot osztanék meg veletek.
 Néhány hete egy hatalmas dolgot szerettem volna be vonzani magamnak a vonzás törvényével, egy egész hétig folyton ezen kattogtam. A hét első felében tényleg nagyon éreztem, hogy sikerülni fog, a második felében viszont kevésbé. Végül nem is sikerült. Nagyon elkeseredtem, kiborultam, néhány napig teljesen a hatása alatt voltam a kudarcnak. Ugyanakkor nem veszítettem el a hitemet a vonzás törvényében, de úgy éreztem, hogy a nagyon intenzív energia befektetést nem éri meg. Így szépen azt tettem amit több ember is írt ilyen-olyan fórumokon: leírtam egy lapra néhány dolgot amit a nagyjából elkövetkezendő három hónapban szeretnék. A helyzet pedig az, hogy van olyan dolog ami már teljesült is, és van amire pedig egészen szép esélyem van.
 Nagyonnagyon reménykedek abban, hogy egy bizonyos dolog (bocsánat, nem akarok elkiabálni dolgokat, ezért a tiokzatosság) összejön, sokkal nyugodtabb életem lehetne.

 Nektek mi a véleményetek, tapasztalatotok a vonzás törvényével?

 A barátom családjával ültem egy asztalnál és az étlapot tanulmányoztam. Rám tört egy kissé az anxiety, féltem, hogy drágább ételt választok mint illene, azon gondolkodtam, hogy fel kellene majd a végén ajánlanom, hogy fizessem a részem, de féltem, hogy kínos lenne. Közben salátát kívántam egyébként is, és mivel már este nyolc óra felé járt, ezért az alakomért tett erőfeszítések miatt sem szerettem volna valami zsíros ételt rendelni. Ugyanakkor jött a gondolat: nem fognak-e tipikus diétázó lánykának nézni? Kicsit féltem ettől, nem mertem először salátát rendelni, de egy magammal folytatott harc után döntöttem: kit érdekel, hogy mit gondolnak arról, hogy mit rendelek egy étteremben? Ha valaki ilyenekből von le következtetéseket rólam, annak a véleményére pont nem vagyok kíváncsi. De leginkább az az érv győzött, hogy azt, hogy én éppen mit szeretnék enni, mások véleménye miatt való félelem nem fogja megváltoztatni. Az pedig a másik fele a dolognak, hogy aki el akar ítélni, az úgyis megteszi. Ha hamburgert rendelnék sültkrumplival és kólával, akkor lehet, hogy gúnyosan azt jegyeznék meg magukban, hogy "nem csoda, hogy ilyen narancsbőr villan ki a szoknyája alól".
 Az ilyen pillanatokban jut eszembe az(persze csak néhány perc magammal folytatott vita után), hogy ezért is díszeleg az oldalamon az a körülbelül húsz centis toll. Azért, hogy emlékeztessen arra, hogy lazábban vegyem a dolgokat, könnyedebb legyek. Ne legyek görcsös.

 És igen, az emberek tényleg el fognak ítélni, bármit is tégy. Tökéletes példám erre a következő történet: Az általános iskolás osztálytársaimmal hiába töltöttem együtt már jó sok évet, még velük is eléggé félénk voltam, olyanokkal viszont akiket kevésbé ismertem, vagy idegenekkel, nos, szinte szóba se mertem állni. A barátnőim, osztálytársaim folyton bíztattak, hogy legyek kicsit bátrabb, csinos vagyok, ne legyek ilyen önbizalom hiányos. Nyolcadik év vége felé kezdett kicsit nőni az önbizalmam(jó sok munkával járt ám), és mit hallottam nyáron? Azt, hogy sokan mondták mennyire megváltoztam, és ez nem igazán tetszik nekik...

 Nehéz önmagamnak lenni, mikor ott vagyok egy társaságban, és egyszerűen úgy érzem, hogy üres a fejem, nem tudok mit szólni, vagy tenni, leköt egy láthatatlan bilincs. - Ez a bilincs a többi ember véleménye. És ha jól belegondolok akkor hatalmas hülyeség az, hogy amiatt félek, hogy ki mit fog gondolni rólam... De mégis nehéz nem foglalkozni vele.
 Az elmúlt években folyamatosan igyekszem küzdeni az ellen, hogy úgy éljek, hogy féljek attól, mások mit gondolnak rólam. Apró lépésekkel ugyan, de szépen haladok. Az pedig plusz pont, hogy van az oldalamon egy olyan ember, akinek a látásmódja nagyban segít ezen az egészen, motivál és ösztönöz.

 Nekem már csütörtökön is éppen csak be kellett ugranom az iskolába azért, hogy az osztályfőnök elmondja azt amit már ezerszer hallottunk, az igazgató helyettes pedig lezárta a tanévet, majd kiballagtunk a Legyetek jók ha tudtokra.
 Azóta egészen hasznosan, értelmesen teltek a napjaim, a szabadság első délutánját barnulással és olvasással töltöttem, péntektől tegnap délutánig a barátommal voltam. Voltunk a tesójának a ballagásán, utána elmentünk vacsorázni a családjával, este kettesben kiültünk csillagokat nézni és beszélgetni egy üveg pezsgő társaságában(imádom, hogy vele tényleg annyi mindenről lehet társalogni), és láttam életem harmadik hullócsillagát, annyira gyönyörű volt! Vasárnap pedig elmentünk végre biciklizni, utána pedig szalonnát sütöttünk az én családommal. Tegnap pedig találkoztam egy barátnőmmel, végre sikerült fürdőruhát vennem, és nem is volt drága(h&m, az alsó és a felső is 1290 Ft volt, és egyébként hatalmas akciók voltak, egyberuhák 2000 forintért, érdemes benézni). Plusz, tegnap végre majdnem sikerült fél órát futnom!

 Mint minden évben így most is rengeteg tervem van nyárra. De az mindenesetre biztos, hogy nem szeretném itthon gépezéssel tölteni az időm nagy részét, vagy a barátommal folyton csak filmezéssel. Eddig soha nem sikerült még csak negyedét sem össze hozni a dolgoknak, de remélem ez a nyár lesz az, amikor összejön minden!

• Készülni a szeptemberi félmaratonra
• Elolvasni minimum 20 könyvet
• Varrni, kötni, hímezni, horgolni tanulni, gyakorolni
• Rajzolni sokat
• Angolt és németet tanulni
• Fényképezőgépet venni
• Bicikli túrákra menni
• Körbe biciklizni a Balatont
• Gyalog túrára menni
• Létrehozni a másik blogot amit régóta szeretnék
• Balatonra menni a barátommal
• Barátokkal strandra menni
• Koncertekre menni
• Múzeumok éjszakája
• Néhány pihenős sorozatdarálós nap
• Csajos este
• Színházba menni
• Kiálításokra menni
• Dolgozni
• Sokat főzni
• Megnézni a napfelkeltét
• Piknikezni
• Moziba menni

 Nemrég írtam ide egy bejegyzést amiben leírtam egy csomó dolgot amivel úgy éreztem, hogy boldogabb lehetnék. És be kell valljam, hogy egészen jól bejött. Ugyan pont ma volt megint egy kis kiborulásom, és negatívan kezdtem el szemlélni a dolgokat, ezért is jó, hogy most összeszedem itt az elmúlt időszak pozitívumait.

 Két héttel ezelőtt voltunk osztálykiránduláson ahol sikerült a volt barátommal újra beszélőviszonyt kialakítani, és több emberrel is beszélgettem akikkel úgy gondoltam, hogy nem tudnék jól eltársalogni. Két egyébként is jó barátommal és egy másik sráccal pedig egy egészen érdekes témázós estet hoztunk össze, nagyon komoly és személyes dolgokról beszéltünk. Utána kiszöktünk a tábor területéről amiből később elég nagy baj lett, ezt sajnálom, de mégse mondanám, hogy megbántam.

 Kaptam munkát, ráadásul pont azt amelyiket a legjobban szerettem volna azok közül amikre jelentkeztem. Hostesskedés, főleg áruházakban kell majd kóstoltatást csinálni péntek-szombati napokon. Ennek tényleg eléggé örültem, és a tréningen pedig meglepően magabiztosan válaszoltam a kérdésekre, és hajtottam végre egy szituációs feladatot úgy, hogy ott volt egy csomó ember! Negatívum a dologban az, hogy szerintem nem fognak minden héten hívni, és az órabér kevesebb mint amire számítottam a hirdetés alapján. A hétre is feliratkoztam, hogy tudok menni, de nem hívtak. Próbálok pozitív maradni, és ha elintézem az egészségügyi kiskönyvet utána biztos több lehetőségem lesz dolgozni.
 Mellette pedig próbálok elindítani egy saját kis bizniszt: ékszereket készítek és megpróbálom eladni őket. Ma fog elkészülni az első adag, remélem lesz sikere. Sajnos a hobby bolt ahol sok jó alapanyagot találtam nem igazán olcsó, viszont nyilván nem árulhatom csillagászati áron az ékszereket, ezért ha megy is majd a biznisz akkor sem ebből fogok meggazdagodni, de legalább szeretem csinálni. 

 Sajnos nem vagyok olyan nagy sportszerető ember, ugyan a kondit még nem próbáltam, de itthon nagyon nem szeretem a különféle gyakorlatokból álló edzéseket. A jógát imádom, bár már nagyon régóta lusta vagyok hozzá... Viszont végre kezdem megszeretni a futást, ami fantasztikus. 

 A barátommal túl vagyunk az első évfordulónkon. Ugyan az kicsit bekavart, hogy pont aznap mentünk kirándulni mikor hivatalosan volt, de átraktuk a következő hétre. Tudni kell rólam, hogy ajándékok terén nehéz meglepni engem, valahogy mindig sejtem, hogy mit kapok, de a barátomnak már többször is sikerült, most is. Kaptam tőle egy Stuart minion plüsst és Nyáry Krisztián - Így szerettek ők című könyvét - mindkettőt régóta szerettem volna, nagyon nagyon örültem. Én adtam neki egy könyvet amibe közös képeket, blogos részleteket ragasztottam, és írtam is néhány dolgot. Kapott eg karkötőt is, amin betűs gyöngyökből a monogrammunk van, és egy Fight Clubbos posztert, mivel nemrég mondta, hogy nem tudja hogyan dekorálhatná a szobáját. Szerencsére minden nagyon tetszett neki. Programként pedig elmentünk a Sas-hegyre ahonnan gyönyörű volt a kilátás, volt buborékfújónk is :D. Kellemes délután volt.