az álom hullongó sötétje meg-megérint

 Egyszerre próbálok beleolvadni a tömegbe és kitűnni onnan. Szeretnék elismerést, de félek amikor rám figyelnek. Szeretnék olyan nővé válni ami a szemem előtt van, de nem tudom, hogyan. Úgy érzem ráérek még nővé válni, de attól még van egy kép előttem, hogy milyen szeretnék lenni a közeljövőben, na, azt szeretném elérni, hogy olyan legyek. Folyamatosan erősítem, formálom, javítgatom a személyiségem, de közben próbálom megtalálni, hogy milyen az igazi énem, és szeretnék hű maradni ahhoz is. Azt hiszem kezdek jó úton járni. Legalábbis már rájöttem, hogy a szex egy hétköznapi dolog ami minden ember életében ott van, rájöttem, hogy mindenki követ el hibákat; a dolgok nem lesznek sohasem olyanok mint a hollywoody filmekben, de pont úgy kell szeretni az emlékeinket ahogy vannak, úgy gyönyörűek, a maguk kis elbaszott módján.

 Egyébként szeretek olvasni, írni, enni, ha tehetném akkor 0-24-ig zenét hallgatnék; az életem minden pillanatát felvenném egy videókamerával, hogy visszanézhessem(bár annak is örülnék ha át lehetne élni őket újra bármikor). Varrni és kötni tanulok. Szerelmes vagyok nagyon a barátomba. Több? - Aisha

1. Főoldal  2. Ki ez?  3. Mi ez?  5. Cikkek  4. Stáblista  5. Archívum 6. Kapcsolat

 
álmos szemed búcsúzva még felémint
 
 
 
 
 
de benned alszom én is

Szerkesztő: Aisha
Nyitás: 2010. 04. 17.
Téma: Blog, cikkek
Cím: make-art-love-tea.gp
Design: Aisha
Css: fuckinway.gp - átírva
E-mail: katt
Örülnék, ha nem vennéd el az ötleteimet, írásaimat, saját képeimet. Sok mindent megengedek, csak kérned kell, meg forrást feltüntetni.

 
Nem vagy más világ

Művészetek és jövőkép

2015.01.28. 15:11, Aisha

 Sokszor úgy érzem, hogy elcseszett művészlélek vagyok akinek nincs semmilyen téren érzéke a művészethez. Ha a jövőmre gondolok szinte csak ilyesmi téren tudom elképzelni magam, pedig a tehetségem eddig nagyon úgy néz ki, hogy minden téren nulla.

 Sokáig ott volt nekem az írás. Egészen kicsi koromtól kezdve, mindig írtam valamit. Legyen szó történetekről, novellákról, könyv próbálkozásról vagy egyszerű naplóról, blogról. Mindig ott volt az életemben. Viszont ahogy egyre boldogabbnak és elégedettebbnek érzem magam, egyre kevésbé megy. Iskolai feladaton kívül már nagyon rég nem írtam semmi komolyat sem. A történetek nálam valószínűleg arra szolgáltak, hogy eltereljem a figyelmem az éppen aktuális problémáimról. Az utóbbi fél évben a blog is haldoklik(bár most éppen élesztgetem), az a havi néhány bejegyzés amit ide biggyesztek általában elég káoszos, nincs bennük semmi különleges, nem érzem túl összeszedettnek sem őket, a nyelvezetük sem a legjobb. Azt szinte már teljesen feladtam, hogy ilyen téren tanuljak tovább, pedig nagyon sokáig ezt láttam egyetlen lehetőségnek.

 Rajz(és festés). Soha nem volt tehetségem hozzá, minden igyekezetem ellenére sem kaptam jó jegyeket általánosban rajzórákon. Éppen ezért nem jelöltem meg női szabó/divattervező szakot. Pedig mindig csodáltam azokat az embereket akik szépen tudtak rajzolni, és nagyon vágytam rá, hogy legalább egy kis tehetségem legyen hozzá. Mostanában elkezdtem varrogatni, és élvezem. El tudom képzelni magam ebben a szakmában, de nyilván nem úgy, hogy ülök egy varrodában és nadrágok szárát hajtom fel... Saját márka, saját kollekció - ezekhez pedig mi kell? Vagy jó anyagi háttér, vagy pedig rengeteg tehetség(és szerencse). Nekem sajnos egyikből sincs.
 Lehet fejleszteni? Megérné pénzt és időt fektetni bele? Komolyan gondolkodom rajta, mert ha esetleg nem is tudnék olyan szintre fejlődni, hogy különleges és egyedi legyek... Nekem már az is elég lenne, ha valamennyire papírra tudnám vetni az elképzeléseimet.

 Fotózás. Régen amíg volt működő gépem addig rengeteget fényképeztem. Már régóta nincs lehetőségem ilyen téren gyakorolni, próbálgatni magam. Pedig ha mást nem, hobbi szinten biztosan nagyon szeretném. De hogy van-e hozzá tehetségem, szemem, különleges vagyok-e? Gőzöm sincs. Olyan szakma amihez a megfelelő felszerelések is nagyon drágák, és sokan vannak, nehéz különlegeset alkotni.

 Zene. Régen zongoráztam, a gitározással meg kábé annyi volt a próbálkozásom, hogy behoztam a szobámba a nővérem régi hangszerét, hogy majd egyszer elkezdem. Ezen a téren egyáltalán nem tudom elképzelni magam komolyan, maximum csak hobbi szinten. Kevés a türelmem hozzá, pedig nagyon szeretném már végre belevetni magam  a zenélésbe, akkor is, ha tudom, hogy hobbinál több sosem lesz.

 Hiányzik egy jó hobbi az életemből.
 Kell, hogy legyen legalább egy félig-meddig lehetséges kép a jövőmről.

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.01.28. 17:50
Arya

Teljesen tökéletesen megértelek. Úgy értem, ugyan ez a helyzet velem is. :D Az írás nekem is mindig fontos volt, de a blogon kívül nem sok mindent írok, amit picit sajnálok is. Egyébként meg ne aggódj, akik olvassák a bejegyzéseidet, megértik, hogy elfoglalt vagy, vagy éppen semmi kedved a gép előtt ülni, ha akad jobb dolgod is :) A zavarosság meg... ugyan már. Nem kell mindig tökéletesnek lenni.

A rajzról csak annyit, hogy szerintem, ha van egy jó tanárod, és élvezed is nála, vagy csak úgy alapvetően, akkor lehet rajta fejlezteni. Velem mindig úgy volt, hogy utáltam rajzolni, mert egyszerűen megutáltatták velem a tanárok azzal, hogy "Nem tudsz rajzolni, hagyd a fenébe, tanuld az elméletet." - vagyis, majdnem így. Lényeg, hogy tavaly kaptunk egy új, nagyszerű tanárt, akinél imádtam csinálni, és tényleg szemmel láthatóan sokkal jobbak lettek. Szóval csak kitartást, menni fog az, csak szeresd is művelni :) Plusz, amúgy is mindig az a legszebb alkotás, amibe szívedet-lelkedet beleteszed.

A fotózással én is hasonlóan vagyok, mostanság, hogy nincs se gépem, a telefonom kamerája sem jó, én is nagyon elhanyagolom, de miért ne lehetne jó szemed ehhez? Vagy érzéked? Ha van szépérzéked - márpedig, ha ruhákat tervezni stb. van, akkor szerintem ehhez is bőven kell lennie -, akkor csináld. Egyedül engem is az lomboz le, hogy be kellene fektetni egy valamire való gépbe, ami nem kis költség.

A zene pedig egy csodálatos dolog, tényleg ne mondj le róla :D Én mondjuk éneklek csak, de a zongora egy csodaszép hangszer, szóval... hajrá :)

Kitartást és mindent bele, biztos, hogy megtalálod majd azt, amit igazán szeretnél! ^^


Válasz:

 Köszönöm, ezek a sorok most nagyon jól esnek, ösztönöznek arra, hogy végre belekezdjek a dolgokba. Leginkább a kitartás hiánya, türelmetlenség, lustaság a nagy gond nálam... Úgy az egész életemben.

 A rajzot én azért adtam fel, mert sokkal jobban próbálkoztam az órákon mint néhányan, volt aki tényleg nagy ívből szart az egészre, de volt egy kis tehetsége, és sokkal jobbat alkotott mint én... Ebből gondolom, hogy nincs tehetségem hozzá. Középsuliban viszont nincs rajzunk, így egyelőre marad az, hogy elkezdek itthon gyakorolni, aztán megltájuk hogy megy, mennyire élvezem, és lehet elkezdek magántanárhoz járni(persze nem kis költség, de ha ezzel akarok majd foglalkozni...).

 A fényképezés pedig mint hobbi biztos vissza fog térni az életembe, csak hát a pénz... :/

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
csókokban élő csóktalanok

 Cserét kérhetsz nyugodtan a chatben vagy a vendégkönyvben. Biztosan nem fogom leharapni az orrodat, a legrosszab ami történhet, hogy nem fogadom el. Azokkal szeretnék cserélni, akiknek olvasom a lapját, ők is az enyémet. Szóval légyszíves azért ne kérj, hogy plusz egy hirdetése legyen az oldaladnak.

 (Lehet, hogy kikerül ide olyan is, akit szeretek olvasni, de nincs cseréje, vagy nem fogadta el.)

amélie  dolly   Justine   Niki  Sziszi  guule   Emma   Bikira  Elle Frost Mes Memos The Sense  Christy ayleen
 Fanni Soul Shard Porcelain Anna Betoryl Audrey epsylon Rosalya

 
kezed párnámra hull

" Ahogy látom a változásokat a világban a gyomrom görcsbe rándul, és egy erős, mindent felülmúló érzés uralkodik el rajtam. Látom, hogy a világ változik, teljesen megváltozik akár napok, akár órák alatt. Visszanézek a régi emberekre, a régi helyekre, és mind olyan másak most. Félek, hogy veled is ez lesz. Hogy egy idő múlva te is egy ilyen kép leszel. " - Saját

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2015.10.19. 11:21
2015.07.26. 21:31
2015.07.23. 15:16
2015.07.05. 23:48
2015.06.24. 22:56
Friss hozzászólások
 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre