Tudom, ezer éve nem írtam, de nem fogok mentegetőzni, és nincs is kinek, hiszen az utóbbi évben már nem ment ez a blog olyan lélekkel mint régen - és az is rossz, hogy sok olyan ember akit szerettem olvasni eltűnt. Most mégis úgy éreztem, hogy szeretném itt leírni az elmúlt időszak történéseit...

 Az augusztusom nagyon jól telt, hihetetlenül eseménydús volt, voltam kétszer is nyaralni, és bár Balatonon nem volt éppen strandidőnk, mégis úgy éreztem augusztus végén, hogy minden jó.

 Átvettek a gimnáziumba, jött a hatalmas reménység, hogy ott majd nagyon jól fogom érezni magam, hatalmas lesz a motivációm, végre minden tökéletes lesz. Ugyan igaz, hogy néhány lány nagyon aranyos, rendes, de mégis furcsa, hogy nem egy megszokott társaságban vagyok. A tanárok borzasztóak, a magyar volt az egyik kedvenc tárgyam, most egy hajszál választ el attól, hogy utáljam(jelenleg csak nagyon nem érdekel). Mégis, egészen jó volt, addig amíg nem volt október elején egy hetem ami borzasztóan fárasztó volt mind iskola mind elintéznivalók szempontjából, és ezért pénteken nem mentem be, úgy gondoltam, hogy egy kis pihenő kijár. Viszont akkor rájötem, hogy a fizika tanár azt mondta, hogy aki nem megy be pénteken, hétfőn jóval nehezebb dogát fog írni - így nem mentem be hétfőn. Utána jött egy tényleg valós probléma - bevertem a lábam, konkrétan nem tudtam cipőt felvenni, annyira fájt a lábujjam. Persze csütörtökön már jobb volt a helyzet, de nem mentem be. Este tíztől hajnali egyig sírtam, és azon gondolkodtam, hogy mi lenne a megoldás, mi lenne jobb. Tegnap ugyanez, csak kb háromkor aludtam el, folyton felkeltem, fél hatkor keltem, négyszer mentem ki hányni, ééés nem mentem be. Persze ez már a családnak is feltűnt, nővérem próbált meggyőzni, hogy menjek be, de már késő volt, ha autóval elvittek volna, úgysem értem volna be. Stresszeltem utána, úgy éreztem, hogy nem tudok megülni egy helyben, gondolkodtam azon, hogy mitévő legyek. Szóba jött a magántanulóság(ez tetszik jobban) vagy az esti suli. Nagyon úgy érzem, hogy lehet, hogy nyugodtabb lennék a hétköznapokban, nem stresszelnék ennyit, de a tanulmányaim szempontjából nem lenne jó. Valamint ez egy újabb hatalmas változás lenne, ami lehet, hogy megint rosszul érintene. Így egy kis alvás után rájöttem, hogy ma inkább el kellene kezdenem pótolni, és holnap bemegyek. Ebből a hétfőb úgyis csak három nap lesz hátra, ami pont elég lesz. És valószínűleg nyugodtabban is fogok bemenni, ha legalább elkezdtem a pótlást.

 Ez az elmúlt egy hét tényleg a pokol volt számomra. Rengeteg stressz, kétségbeesés... Pedig a szeptemberem nagyon jó volt a maga pörgős módján. Talán pont az ijesztett meg, hogy nem is tettem meg közel sem mindent amit terveztem: nem rajzoltam, angoloztam, sportoltam rendszeresen, mégis alig volt időm egyedül lenni, hétvégéken a tanulást egyszerűen nem tudtam hova besűríteni(max a vasárnap estékbe, de ott soha nem volt erőm hozzá), a barátaimmal, dem tallkoztam annyit, és a folytonos fáradtságérzet, kimerültség.... Elegem van belőle! Szedem hónapok óta a vastablettát, csináltak vérvételt, és erre pont a vasamat nem nézték meg, a doki válasza erre az volt, hogy akkor szedjem tovább még egy ideig.

 Ráadásul az utóbbi időben megint feljött a hitel dolog, és még mindig nem látni semmit ezzel kapcsolatban.... Kifizetni még vagy 15 év, de ezt anyukám nem fogja tudni fizetni, viszont ő arról hallani sem szeretne, hogy legalább megpróbáljuk eladni, merthogy ő majd kimegy külfödre és két év alatt visszafizeti... Ragaszkodik a házho, és én nem azt mondom, hogy könnyű lenne itthagyni, vagy egy panel lakást megszokni, de szerintem sokkal boldogabbak lehetnénk, ha nem lenne ez a hatalmas teher a nyakunban. Bár oké, értem én azt is, hogy nehéz egy házat eladni, és az is kérdéses, hogy az összes tartozás kifizetése után tudnánk-e házat venni. 

 Próbálom a mai napomat produktívan és értelmesen tölteni, és egy kis életkedvet szerezni valahogy.