Azt hiszem a legbonyolultabb érzés a világon a szerelem és a szeretet. Nem igazán tudod megmondani, hogy valakit miért szeretsz. Persze, felsorolhatsz csomó dolgot amit szeretsz Benne, de biztos van más ember is, akiben megvannak ezek a dolgok, és mégsem szereted(vagy nem annyir mint azt a bizonyos személyt). Leginkább a szerelemre térnék ki. Az emberek annyi hülyeséget összehordanak amikor a szerelemről beszélnek. Amikor arról tárgyalnak, hogy honnan tudod, hogy megtaláltad a 'nagy Ő-t'.
 Ott vannak például a pillangók. Soha életemben nem éreztem pillangókat a gyomromban. Pedig bizony több tucat srác volt akiről álmodoztam ideig-óráig. Voltak olyanok akiket nem is ismertem igazán, csak plátói volt a dolog: a képzelt személyiséget és a külsőt kedveltem. Akadt azért komolyabb is. Volt egy fiú aki például visszatérően a 'kiszemeltem' volt, és amikor nem azt az időszakomat éltem, hogy csak rá gondoltam, akkor is aranyosnak találtam. Nem tudom az emberek mit mondanak, mikor érzik a pillangókat. Amikor szerelmesek? Amikor olyan pasit látnak aki külsőre tetszik nekik? Nem értem. Láttam már igen szexis férfiakat, bántak velem már igazán aranyosan, szerelmes érzésekben is volt már részem... Mégsem éreztem pillangót. Éreztem már furcsa érzést a pocakom tájékán, de én azt nem szerelemmel kötném össze, hanem testi vágyakkal. És nem is repkedő állatokkal. Inkább olyan érzés mint amikor a hullámvasúton hirtelen emelkedsz.
 Mi az amitől egy kapcsolat jó? Milyen személyiségek illenek össze? Vannak akik azt a teóriát vallják, hogy az ellentétek vonzzák egymást, míg mások azt mondják, hogy két teljesen különböző ember nem tud egymás mellet megmaradni. Az én véleményem az, hogy jó ha vannak közös pontok és ellentétek is. A közös dolgok adják a témákat, az ellentétek miatt pedig tanulhattok egymástól. Ugyanakkor az is tapasztalat, hogy elsőre két teljesen különbözőnek tűnő emberben sokkal több hasonlóság lehet, mint azt gondolnák az emberek.

" A szerelem úgyis elmúlik. Szerencsés ha szeretetté alakul. " - Igaz lenne? Részben úgyn gondolom, hogy igen. Nagyon ritka, hogy egy ötven éve összeházasodott pár is lángol még a szerelemtől. Azt viszont nem hiszem, hogy pár hét vagy hónap alatt elmúlhat. Ha igen, akkor az esetleg a két fél változása miatt történhet. Ha valakit megszerettél, miért szeretnél ki belőle? Azzal pedig nincsenek gondok, hogy idővel szeretet lesz belőle. A szeretet erősebb mint a szerelem.
 A veszekedések, féltékenykedések tönkreteszik a kapcsolatot? Tény, hogy legtöbb ember nem szeretne olyan kapcsolatot ami állandóan csak a veszekedésekről szól. Azonban minden kapcsolatban vannak kisebb problémák. A féltékenység pedig bizonyos mértékig normális és jó is. Hiszen a másik így látja, hogy fontos vagy neki. Oké, féltékenység. Akkor felmerül a kérdés, hogy nincs bizalom. Az, hogy valaki féltékeny nem biztos, hogy azt jelenti, fél, hogy megcsalják, vagy elfogják hagyni. Bennem például olyan féltékenység szokott lenni, hogy szimplán zavar, hogy más lányra is nézett úgy mint rám. Zavar, annak ellenére, hogy tudom, már nem érdekli egyáltalán a másik csaj.

 Összefoglalóan én azt mondanám: Lehet a kapcsolat akármilyen furcsa, vagy viharos, amíg a szerelem tart addig van remény. Lehet, hogy küzdeni kell, és nem csak boldogan élni, de higyjétek el, megéri.

 Ez az a kérdés amiben nem tudtam egészen állást foglalni mindmáig sem. Nem gondolkodom a nap huszonnégy órájában ezen, de néha-néha eszembe jut a dolog. Ma például a Metropolis kézbevételekor kezdtem el újra tanakodni a dolgon: A melegeknek van-e joguk az utcán is teljesen kimutatni másságukat?
 Nemrég indított el hatalmas lázadásokat, hogy franciországban januártól azonos neműek is házasodhatnak majd. Azonban rengetegen tiltakoznak ez ellen. Melyik lenne a legempatikusabb megoldás? Melyik veszi figyelembe az egész társadalmat?

 Természetesen nincs bajom a melegekkel. Engem nem is zavarna, ha a közelemben azonos nemekből álló pár viselkedne úgy, ahogyan a hetero szerelmesek szoktak. Megérthetjük ugyanakkor azokat az anyukákat is akik félnek attól, hogy gyerekeik mit szólnának ahhoz, hogyha az utcán látnának két férfit csókolózni. Mennyire lenne furcsa, hogyha az azonos nemű párok annyira hétköznapiak lennének mint a hetero kapcsolatok? Hiszen azért nem véletlen, hogy férfi-nő párost alkotta - nos az aki alkotott minket. Hiszen abból lesznek a gyerekek.
 Apropó, utódok: Még megosztóbb téma az, hogy a homoszexuálisoknak szabadna-e engedni a gyermekvállalást. Milyen hatással lesz a gyermekre, és életére az, hogy két apja, vagy anyukája van? A társadalomban mindig is lennének olyanok, akik nem fogadnák el a homoszexualitást, ahogy a rasszizmus sem tud eltűnni.

 Ugyanakkor miért lenne baj az, hogy nem egy ellenkező nemű emberbe szerettél bele? Nem az a lényeg, hogy szereted? Miért kellene feszengened amiatt, hogy szeretsz valakit? Nem szörnyű, hogy embereket vernek meg azért, mert nem a 'megfelelő' emberbe szerettek bele?

 Érvek, ellenérvek tolonganak tehát a fejemben, és jómagam nem tudom eldönteni, hogy melyik is a jobb szempont. Magam részéről inkább maradok továbbra is a középúton: Engem egyáltalán nem zavar, ha valaki homoszexuális, sőt az sem ha mások előtt is felvállalják ezt. Egyenlőre azonban nem jutott még el a világ oda, hogyaz utcán csókolózzanak a melegek. és gyerekeket fogadjanak örökbe.