Mostanában ha filmekről van szó akkor a romantikus, komolyabb filmeket szeretem, nem az Adam Sandleres vígjátékokat. Múltkor megnéztem az Egy nap című filmet, ami nem volt rossz, sírtam rajta egy sort, de ez a film sokkal jobban megérintett.

 A történet egy fiatal lányról szól, akinél leukémiát diagnosztizáltak, lemond a további kezelésekről, így egészen biztos, hogy megfog halni. Van egy listája azokról a dolgokról amiket szeretne megtenni a halála előtt.

 Nem mondhatom, hogy Dakota Fanning - a főszereplőt alakító színésznő - a kedvencem. Valahogy nem mindig éreztem úgy, hogy tényleg átérzi, nem volt minden jelenetben jó színésznő. A karakter sem volt minndig szimpatikus, a színek is túl élénkek voltak, ami engem sokszor nagyon zavart. A végére mégis nagyon mély nyomokat hagyott bennem a film.
 Mindenkinek ajánlom aki szereti a komolyabb romantikus filmeket(bár van azért néhány vicces jelenet is).

 Ugyancsak nem mondhatnám, hogy túl tartalmas, vagy különleges film. Egy romantikus vígjáték, teljesen lerágott csonttal. Mindenki életéről szólhatna - talán ez az, amiért kedvelem. Nameg a jó szereplők, a jó zenék és valahogy a képvilága nagyon tetszik.
 Többször is láttam már, pedig nem volt rám nagy hatással, nem kell megnézni többször, hogy új és új mondanivalót találj benne, hiszen csak egy tipikus happy endes történet. Azért megéri adni neki egy esélyt. Nekem tényleg nagyon tetszett, bár a barátomnak nem tetszett, így inkább engem piszkált közben. Mentségemre legyen mondva, én szóltam neki, hogy nem fogja bírni a filmet. :)

 Mostanában a laza, romantikus, fiatalos filmeket kedvelem. Nem igazán tudom miért, szimplán csak nincs hangulatom sem a beteg Stephen King filmekhez, sem a lélekszaggató drámákhoz. Ez a film pontosan megfelel a mostani ízlésemnek. A romantikus, humoros filmek közül egy kicsit pikánsabb a karakterek miatt. Legalábbis a rosszfiú karakter itt tényleg rosszfiú.
 Nem mondhatnám, hogy a film túl valósághű, vagy túl sok mondanivalója lenne. Éppen azért, mert szinte semmi köze sincs a valósághoz, nem is mondhatnám szépnek. Nem valószínű, hogy egy vérbeli sznob lány egy hét alatt, egy tolvaj, vadállat kedvéért pankrátorba csap át, tetkót csináltat, lefekszik a sráccal, vad italozásba és motorozásba kezd, és lóg a suliból. Mindezt tényleg pár hét leforgása alatt.
 Mindegy, a film azért élvezhető, sőt kifejezetten jó. Van egy fajta bája ami magával ragad. Plusz pont, hogy hatalmas sikereket ért el, pedig nem amerikai film.

 Charlie apja halála után bosszankodva veszi tudomásul, hogy mindössze néhány rózsabokrot örökölt. Tudomására jut, hogy van egy bátyja, aki több millió dollár hagyatékot kapott. Felkeresi testvérét, akiről kiderül, hogy autista. Charlie mindenáron megakarja szerezni a pénzt - Így kezdődik kalandja az Esőemberrel.

 Őszintén szólva a történet nem hangzik túl érdekesnek, és csak tovább lankadt az érdeklődésem mikor megláttam, hogy a film bizony egy nem éppen a számomra kedves korban játszódik. Nem kedvelem túlzottan a régi filmeket, csak akkor, ha olyan korban játszódik amelyiknek vannak számomra szimpatikus jellegzetességei. Ez a kor viszont leginkább napjainkhoz hasonlít már, csak olyan divatjamúlt, kopottas változatban. Rossz dolog, de rémesen zavaró számomra(akár a kétezres évek elején levő filmekben is), hogy a ruhák szörnyűek.
 Az Esőemberre térve azonban kellemeset csalódtam. Mindannak ellenére, hogy nem voltam éppen lelkes a film kezdetekor, nagyjából az első fél óra után már érdekelt a film. A végére pedig már humoros, egészen jó filmként tekintettem rá.
 Mégha a történet maga nem is a legjobb, Raymond karaktere nagyon kedvelhető és aranyos. Az autista emberekre ugyebár az a legjellemzőbb, hogy normális emberek számára hihetetlen módon ragaszkodik a szokásaihoz. Ez számos vicces helyzethez és párbeszédhez vezet. Azt hiszem az pedig felejthetetlen, ahogy a 'naná' szócskát használja. Ez fogott meg engem a legjobban a filmben, és a barátomat halálra is idegesítettem azóta azzal, hogy rengeteget használom.
 A kedvenc jelenetem pedig a telefonfülkés: " Naná, hogy szűk itt a hely! "

 Stephen King könyve alapján készül a film. Van egy 1976-os, és egy 2002-es verzió is. A második jobban visszahozza a könyvet, de az első a kritikák szerint jobb volt. Ez a verzió a kettő összehozása lesz: Hű marad a könyvhöz, de filmként is helytáll.
 Nos, én nem láttam még egyik filmet sem, de a könyvet olvastam. Jack Ketchum Szomszéd lány című könyve után a második legdurvább könyv amit eddig olvastam. (Azt hiszem hamarosan írok is róla egy bejegyzést.)
 Már várom a filmet, bár tavasszal kerül majd a mozikba, addig még bőven van idő. Türelmetlen vagyok!