Néha éreztem már, hogy a szakadék szélén állok Vele. Néha gondolkodtam azon, hogy talán vége kell, hogy legyen. Talán mindkettőnknek jobb lenne. Néha éreztem ezeket, de amikor arra gondoltam, hogy mi lenne azután, hogy kimondjuk ezt... Ez szembesít azzal, hogy nem, nem kell kimondanunk ilyeneket, együtt kell lennünk. Szükségünk van egymásra, támogatjuk a másikat. Nem tudom igazán elmondani, hogy én miért kellek neki, mert úgy érzem találna mást, de tudom, hogy én nem találnék hasonlót sem. Nem tökéletes Ő sem, de nekem mégis kell. És mégis úgy érzem, hogy tényleg nem találnék soha mást akit így szeretnék. Amikor veszekszünk, amikor azt mondjuk egymásnak, hogy akkor hagyjuk békén egymást, csak azt érjük el, hogy mindketten megijedünk, hogy mindketten elkezdünk félni. De mi is két külön test vagyunk, két külön elme, és így nehéz együtt élni megfelelni egymásnak teljesen. Szinte lehetetlen. Az egyik félnek fel kell adnia a saját akaratából, és ez a fél az aki a büszkeségét is képes eldobni a szerelemért. Nem én vagyok ez a fél. Már tanulom, hogy a büszkeség, és az, hogy az igazadat bizonyítsd, nem a legfontosabb ha szeretsz valakit.

 Ahogy telnek a napok, a hetek, a hónapok, egyre jobban rájövök, hogy minden attól függ, hogy ki vagy. Minden ember más. Teljesen másak vagyunk, mégis hasonlóak.
 A szerelemben is igazán megnyilvánulnak a különbségek. Látom a párokat körülöttem és észreveszem, hogy mennyire mások a gondolataik a kapcsolatokról. Vannak akik például nem szeretnek túl sok időt tölteni a párjukkal - én minden időmet vele tölteném, öt hónap után is. Mondják néhányan, hogy nem kellene ennyire csak Rá koncentrálnom. Mit tehetek, ha én ilyen vagyok? Ha nekem van egy szerelmem, nekem csak ő számit. Mielőtt tudtam volna egyáltalán, hogy milyen érzés szeretni és szeretve lenni, már akkoris éreztem, hogy ez így lesz. Hogy nekem ez az életemben a legfontosabb dolog. A végén, még annál is jobban ragaszkodom Őhozzá.

 A bevásárlóközpontban egy nő kis színes, gumicukor kinézetű szappanokat osztogat.

Ali: Dejó! Ez cukor?
Nő: Nem. Szappan. (Unott hangon)
Ali elvesz egy szappant és vigyorogva tovább sétálunk, mert persze tudta, hogy nem cukorka.

Ali: Szóóval... Hang vagy megenni!
Én: Igen? (Megfogtam a szappant és beleharaptam egy elég nagyot)
 Hmm... Ennek esküszöm jó íze van! Hallod... Ez tök finom!
 Ali: Komolyan? (Kikapja a kezemből és beleharap egy picit)
 Fúújj! Ez gusztustalan! Te beteg vagy!
 Én: (Szakadok a nevetéstől, de közben fuldoklom, a szappan szabályosan marja a torkom) Te komolyan elhitted, hogy finom?
 Ali: Mindketten betegek vagyunk, hogy szappant ettünk!
 Majd fuldokoltunk a szappan szörnyű ízétől amit vízzel se lehetett eltüntetni. Azért megérte. :D

  Tényleg nincs annál jobb érzés, mint amikor látod Őt melletted aludni. Látod amikor kiszolgáltatott, mikor gondtalan. Olyan mint egy kisfiú aki gondoskodásra, szeretetre, türelemre vágyik. Hallod a szuszogását, érzed ahogy mocorog álmában, de karja körülötted van, még legmélyebb álmában is. Ilyenkor érzed, hogy egy percre sem tudnád elengedni, hogy Vele akarod leélni az egész életed.