Tegnap elhatároztam, hogy megpróbálkozom egy dologgal, hátha változtat a legnagyobb problémámon, de közben- illetve akkor ha nem sikerül - meg kell tanulnom együtt élni vele.
 Rendszerint ahogy melegszik tavasszal az idő én egyre boldogabbnak, szabadabbnak és elégedettebbnek érzem magam, ez most viszont egyáltalán nem így van. Alig van hátra egy hónap az iskolából, amiből csupán két hét a normális tanítási idő, és én nem ezt látom, hanem azt, hogy nem fogom kibírni azt a két hetet... Csupa pesszimizmus vagyok, ha pedig éppen nem, akkor csak felhőkból építek várat, ami szintén nem jó.

 Szóval ebben a bejegyzésben szeretnék összegyűjteni néhány dolgot ami pozitív dolog lesz a közeljövőben, illetve olyan apróságok amiket nem szabad figyelmen kívül hagynom, örülnöm kell nekik, amik hozzá járulnak a jó kedvemhez.

1. Csupán két normális tanítási hét van, utána kirándulás, filmezős hét... Jelenleg úgy tűnik, hogy van egy tantárgy amiből nagyon kell készülnöm mert rosszul állok(bukás), de ha abból le tudom a dolgozatot, plusz egy javító dogát, utána vége.
2. Fantasztikus idő van! Délutánonként napozgathatok a kertben olvasás, tanulás közben.
3. Sok-sok zenét kell hallgatnom. Úgy érzem, hogy akkoriban voltak a legboldogabb időszakaim mikor szinte mindig szólt a zene a környezetemben, mikor énekelgettem és táncoltam az üvöltő zenére amikor senki sem látott.
4. Idő magamra: Olvasás, írás, varrni tanulás...
5. Gyertya égetés: Ugyan ez általában a hűvősebb időben szokott elmaradhatatlan lenni, de mindig olyan kellemes volt télen a napom zárása úgy, hogy gyújtottam egy gyertyát és úgy bújtam be az ágyba, hogy még egy kicsit laptopozzak - mostanában is lehet, hogy feldobná a hangulatomat.
6. Azokat a teendőket amiket felírok a határidőnaplómba minden nap el kellene végeznem: Sokkal jobb úgy lezárni a napomat, hogy tudom, minden feladatomat elvégeztem amit akartam.
7. Testmozgás: Ugyan felhagytam sajnos az egészséges életmóddal, és mostanában nem érzem úgy, hogy vissza akarok térni hozzá, de valamilyen módon legalább egy kis sport kellene az életembe.
8. Sok idő a szabadban: legyen szó sétálásról, biciklizésről, kertben olvasásról...
9. Programok a barátommal: Nos, be kell valljam, hogy a barátommal elég kevés programot szoktunk csinálni, főleg pénzhiány miatt, ráadásul télen még az sem működik, hogy csak kiülünk valami szép helyre... Most viszont, hogy tényleg igazán jó idő van, elég az otthon ülésből és filmezgetésből napközben.
10. Abbahagyni a nagyon durva álmodozást: Ha kapok egy kis utalást arra, hogy van egy kis esélyem például a külön költözésre, akkor egyből 24/7-ben csak erre gondolok, és persze azt képzelem, hogy egy-két hónapon belül be fog következni. Pedig erre kevés esély van. Ezeket a dolgokat inkább arra kéne felhasználnom, hogy adjanak egy kis reményt, de nem ezekre kellene támaszkodnom.
11. Írás: Sokáig nem írtam, mert nem akartam, hogy egyhangúan depresszív, bosszankodó bejegyzésekkel legyen teli az oldal. Pedig nagyon is jót tesz a blog írás. Segít rendszerezni a gondolataimat, levezetem vele kicsit a feszültséget... És később milyen jó lesz vissza olvasni. Szóval igyekszem nagyon is tényleg vissza térni!
12. Mindennap leírni egy olyan dolgot ami abban a napban jó volt, ami felvidított aznap, amiért hálás lehetek.
13. Pozitív szemlélet, optimizmus: A legfontosabb az egész boldogság kérdésben. 

 A mögöttem levő néhány borzasztó nap arra ösztönöz, hogy kilépjek a mostani helyzetemből.
 Gyáva vagyok új életet kezdeni, mert félek, hogy csak rosszabb lesz minden, nem jobb. Viszont azzal a személlyel aki miatt már két hónapja szenvedek semmit sem tudok tenni. Vagyis inkább úgy fejezném ki magam, hogy azért, hogy eltűnjön az életemből... Arra is rájöttem, hogy nagy hülyeség mindenféle csodákba és ábrándozásokba kapaszkodni.
 A gondolkodásom itt a kulcs, és az, ahogyan a dolgokat látom. Meg kell próbálnom lerázni magamról bizonyos dolgokat, és igenis felállni, és úgy érezni, hogy nekem is minimum ugyanannyi jogom van itt lenni, mint neki(ha nem több). Meg kell tanulnom azt, hogyan lehetek újra szabad, boldog, vidám, elégedett az életemmel és önmagammal.
 A tavaly május közepe és a június életem egyik legboldogabb időszaka volt. Nem csak azért, mert akkor jöttem össze a barátommal, hanem azért mert akkor nagyon jól éreztem magam. Sok-sok szép apró emlékem van, és legtöbbjük a spontenitáshoz és szabadsághoz köthető. Most pedig úgy érzem, hogy a lelkemet egy hatalmas szikla köti a földhöz, elzárva ezáltal engem minden jótól és boldogságtól. Elegem van ebből. Ki akarok szabadulni!

 Mióta nem írtam sok minden történt velem, de kevéssé mondhatom azt, hogy jó dolgok. Kicsit össze gyűjtöm ezeket, hátha valaki örül annak, hogy hall felőlem.

- Még január végén elköltözött a fiatalabb nővérem és az idősebb ide költözött, illetve a bátyám is. A nővéremmel kábé egy hónap után jól összevesztem, és bár beszélünk stb., utálom, hogy itt van. Megkeseríti az életem. Irányít mindent, beleszól mindenbe. Például azt vágta a fejemhez, hogy én nem dolgoztam még diákmunkán sem tizennyolc éves létemre... Amellett, hogy ennek azért több oka is van, ő harminc éves, és az utóbbi négy évben aligha volt normális munkahelye ami létezett is. Hazudozik. Ígérget. Beosztja az időmet. És még ezer dolgot tudnék írni amiért gyűlölök vele lakni... 
- Azt hiszem egyébként is eléggé belefáradtam már abba, hogy itthon lakjak. Szeretném ha végre azáltal, hogy elköltözök felnőhetnék végre, elkezdhetném a saját életem, úgy csinálhatnám a dolgaimat ahogy én szeretném.
 Ugyanakkor azért elég szembetűnő, hogy mielőtt ez a bizonyos nővérem elköltözött azelőtt is ugyanígy utáltam itthon lakni, amíg nem votl itt addig el tudtam azt is képzelni, hogy még középiskola után is élnék itt...
- Egyébként azért költöztek vissza, mert anyukám nem tudja fizetni a hitelt, így hatalmas elmaradásunk van, majdnem elvitték a  házunkat... Végül a forintosítás miatt egy millió eltűnt ebből a tartozásból és csak kétszázakárhányezret kell kifizetni, azt pedig elvileg ki tudjuk, de  a nővérem félretett pénzéből... Akkor meg az egész helyzet rosszabb lesz, vissza fog élni ezzel.
- Egy álomnak köszönhetően megtaláltam azt, hogy milyen téren szeretnék továbbtanulni: Divat és stílustervező. Amikor arra gondolok, hogy ezen a téren fogok dolgozni mindig kellemes izgulós görcsöt érzek a gyomromban, és úgy érzem, hogy tényleg ez az. Ahhoz, hogy felvegyenek rengeteget kell tanulnom rajzolni, és mivel Magyarországon nem találtam olyan iskolát ami tetszene, ezért külföld van a terveim között - így az angolra is nagyon rá kell feküdnöm, plusz németből is szeretnék a felvételiig nyelvvizsgát. De ezzel a szakkal úgy látom jól járnék, mert sok lehetőség van benne, és szeretnék ezzel foglalkozni.
 - Nagyon gondolkodom azon, hogy átmenjek esti képzésre. Még két évem van a középsuliból, és úgy érzem teljesen tönkre fogok menni ha addig itthon kell laknom. Nem vicc, nem túlzás. Már most is érzem, jó úton vagyok affelé, hogy lelkileg, idegileg roncs legyek. Mivel a múltkori veszekedést nem akarom megismételni, ezért bármi bajom van a családtagjaimmal elfojtom, így pedig a barátomon csattan a dolog. Nem vagyok egyáltalán boldog, nem szeretek itthon lenni - ez az egész dolog felemészt és tönkretesz. Nincs erőm semmihez, csak álmodozok olyan dolgokról amik aligha fognak a közeljövőben bekövetkezni úgy ahogy elképzelem. Ha estire járnék mellette tudnék dolgozni, a barátom is fog tudni egyetem mellett valószínűleg... Bár ahogy nézegetem az albérletek árait elkeseredek. Szinte lehetetlen lenne kifizetni mindent és még enni is. Van két halvány remény arra, hogy elköltözhessünk albérlet nélkül, külön. De mindkettő olyan, hogy talán lesz lehetőségünk rá már ebben az évben, talán csak tíz év múlva.
- A jegyeimet(valószínűleg ennek a boldogságtalanságnak, reménytelenségnek köszönhetően) teljesen lerontottam. Több tantárgyból is 4-5 között álltam félévkor, most pedig 2-3 között. Két szakmaiból pedig bukásra állok(bár ez nem meglepő, a szakmaik nehezen mennek).
- Az egészséges életmód követését valahol a veszekedés környékén elhagytam. Pedig annyira jól éreztem magam akkoriban a bőrömben.
- Tegnap 3 év vörösre festett haj után újra barna lettem... És utálom. Túl sötét lett annak ellenére, hogy elvileg sötétszőke szín. Én meg túl fehér vagyok... És... egyszerűen utálom. De a vörössel is voltak már bajaim: hamar kopott, néha úgy éreztem nem megy az arcomhoz, és vannak olyan színek amiket nem szívesen hordtam a vöröshöz, pedig egyébként szeretem(például piros, barack). Viszont ami miatt úgy döntöttem, hogy barna leszek az, hogy 3 éve, mikor elkezdtem festetni a hajam, derékig ért, az elmúlt másfél évben amíg világos vörös volt eltűnt belőle minimum 5 centi, plusz annyi le is lett vágva belőle csütörtökön, de még körübelül ennyit le kéne vágni, hogy egyáltalán ne legyen töredezett, ergo körübelül vállig érő hajam lenne, ami egyáltalán nem lenne előnyös a brutálisan kerek arcomhoz amit utálok. Az volt a tervem, hogy minimum egy évig barna maradok, mivel az eredeti hajam is barna ezért a kopás nem lesz feltűnő, meg esetleg a lenövés sem, és vagy nem fogom egyáltalán festetni, vagy csak ritkán körübelül 4 havonta, illetve színező is szóba jöhet. A hajamnak lenne ideje pihenni, nőni nyugiban. A nővéremnek már fél év után rendbe jött a haja festés nélkül. De most annyira nem tetszik, hogy legszívesebben rohannék ki a boltba, hogy megvegyem a jól bevált hajfestéket. Csak tudom, hogy hiába, ezt a sötét barnát aztán festhetném azzal... 
- Ha nem költözök el hamarosan akkor végem lesz. És igazságtalanságnak érzem, hogy én tizedikes, tizennyolc éves létemre kell, hogy kiagyaljam, hogyan költözhetnék el, mikor a harminc éves nővéremnek sokkal egyszerűbb lenne...
 

 A február nem szokott a kedvenc hónapom lenni. Általában elég unalmas, elegem van már a télből, de a tavasz még általában nem akar jönni ilyenkor.

 Ez a február milyen volt nekem? Az elejét betegséggel töltöttem, de két hét után a visszatérés az iskolába egyből egy meghatározó dologgal indult: tesi órán mérés volt, aminek hála végre elég motivációm lett ahhoz, hogy bele kezdjek egy egészségesebb életmódba. Ennek az eredményét már látom is magamon és a mérlegen is(min. 1,5 kg mínusz és laposabb has), ráadásul mindezt úgy, hogy semmilyen téren sem kínzom magam!

 Ezen kívül ez a hónapom még sikeres volt olylan téren is, hogy délutánonként nem aludtam be. A legnagyobb problémám ugyanis az volt, hogy a hétköznapjaim amiatt, hogy a délutánjaim nagy részét át aludtam, nem teltek mással, csak alvással és iskolával.

  Valentín napon a barátommal moziba mentünk, kaptam tőle egy minionos lufit, amivel jó kis kalandokat éltünk át. Most élem a minion imádó korszakomat(már lassan egy éve tart mondjuk), így előtte levő nap a Claire's-ben is a minionos részlegen mászkáltunk és találtunk egy nagyon jó tokot amibe bele is fért a telefonom,de nagyon drágának találtam. A barátom meg akarta venni nekem, de nem hagytam neki. Tudom, hogy ritkán van, hogy kap pénzt, nem akartam, hogy rám költse. Végül másnap egy héliumos lufit vett nekem, ami drágább volt mint a tok, én pedig elsírtam magam, mert nem akartam, hogy ennyi pénzt kiadjon egy lufira. Ettől eltekintve persze nagyon örültem neki, mert már évek óta vágytam aranyos héliumos lufira, a minionosnak meg főleg örültem. A moziban is megszenvedtünk vele, hogy fognak-e szólni érte, vagy hogy fogom úgy tartani, hogy nehogy mást zavarjon - végül minden megoldódott, mellettünk nem ült senki, így Stuart a mellettünk levő székre feküdhetett kabáttal takarózva - hogy el ne szökjön. Végül mégis sikerült neki egy picivel később szökéssel próbálkozni, de nagy szerencsénkre a bevásárlóközpont legalsó szintjének azon a részén történt az incidens ahonnan vissza lehetett szerezni a kis komisz Stuartot. Bár hozzá kell tennem, hogy én a mentési akció közben végig sírtam. És igen, most nyugodtan nézzetek elme háborodottnak. Mentegetőzhetnék azzal, hogy drága volt, hogy a szerelmemtől kaptam, de valószínűleg ha ezek nem számítottak volna, mert dúsgazdagok lennénk és másnap vehettünk volna egy újat(este tizenegy felé történt az eset és persze zárva volt a bolt) - valószínűleg akkor is sírtam volna. A lényeg, hogy happy end lett ,és Stuart visszaszerzése után három helyen rá kötöttük a madzagot, a hazaúton pedig inkább fogtam a testét is.
 Az ezután következő hét is nagyon jó volt: a barátomnál voltam végig, mert az apjáék elmentek síelni. Annyira szeretem az ilyen alkalmakat, mikor kettesben lehetünk néhány napra a házukban. Olyan mintha együtt laknánk: elmegyünk bevásárolni, együtt főzünk, takarítunk, tanulunk... :)

 Egészen kellemes meglepetéseket nyújtott ez a  február, de remélem hogy a márciusom ennél még sikeresebb lesz! Márciusban - amellett, hogy a külsőmön dolgozom továbbra is -
- szeretnék a belsőmön is dolgozni, szeretnék megerősödni
- szeretnék végre tovább tanulni és gyakorolni varrni
- szeretnék sokkal többet olvasni(mostanában eléggé hanyagolom)
- szeretnék javítani a jegyeimen