Kimerült vagyok. Fáradt vagyok.
 Ma rájöttem arra, hogy a Libriben a kötelezőknél vannak tök jó könyvek és fillérekbe kerülnek. Nem tudom eddig miért kerültem el azt a  részt. Vettem is magamnak egy Radnóti válogatottat.
 Tanulnom kellene most. Majd mindjárt, még fél óra. (Ezt mondom már másfél órája.)

 Rég esett az eső errefelé, már hiányzik nekem.

 Imádom Budát napközben, éjjel, talán legfőképpen szürkületkor és hajnalban. Imádom mikor az átmeneti időszakokban még nem olyan erőteljesek a fények mint éjszaka, Istenem, annyira elképesztő! Aki ott lakik az pedig már észre sem veszi ezeket a szépségeket.

 Nagyon vágyok már egy olyan teljes napra a szerelmemmel mikor nem kell aggódni, hogy a másiknak el kell indulnia időben, mikor másnap nincs iskola, nincs tanulnivaló, lecke, feladat... Mondjuk egy szombati nap: Dyna Blasterezünk, beszélgetünk, verseket olvasnék fel neki az új könyvemből, elmennénk sétálni, rengeteg forró teát innánk, este pedig bebújhatnék vele az ágyba, filmet néznénk, utána beszélgetnénk, majd úgy aludnánk el, hogy átöleljük egymást, reggel nem ébresztőre kellene kelni...
 Hiányzik az illata.

Radnóti Miklós
Virág

Most mentél el, öt perce sincs,
öt perce nem vagy már velem.

De látod, ez a szerelem,
ez a lidércláng, ez az ármány,
a karcsu képzelet

e fürtös vadvirága.

Most mentél el s már újra megcsodálnám
bokád fölött a drága
jólismert kék eret.

 Igyekszem összeszedett lenni a bejegyzéseimben általában(legalább itt a blogon, ha már a való életben nem igazán sikerül), de néha kellenek ilyen kis semmire sem jó, kusza dolgok is, nem?

 Fáradt vagyok. Mindig. Évek óta vashiányos vagyok, elkezdtem anno szedni a gyógyszert, de nem ment. Tudom gáz, de nem bírom lenyelni, össze törve meg a hányinger jön rám a vas ízétől, és ha valami csoda folytán nem hányom ki akkor egész nap szenvedek attól, hogy érzem azt a borzasztó ízt... Újra kiváltottam nemrég a gyógyszert, örült is a fejem annak, hogy a legelsőt véletlenül pont le tudtam nyelni, azóta meg megint csak az, hogy ' ma nem, már késő van, majd holnap' illetve egy sikertelen próbálkozás. Pedig nem jó ez így. Aludhatok én tíz órát, fáradtnak érzem magam azután is, és simán bealszok hétvégéken is mikor minimum a tíz óra megvan. Hétköznap meg egy nagy ördögi körbe esek bele mindig: este későn alszok el, másnap hulla vagyok, délután elalszok, megint későn alszok el... Arról nem is beszélve, hogy legtöbbször rosszul is alszom, rengetegszer felkelek. Amikor délután nem aludtam annyira kiütöttem magam, hogy úgy aludtam mint a medve... Arról nem is beszélve, hogy így az égvilágon semmire nincs időm a gyors lecke íráson, fürdésen kívül.

 Az ősszel együtt mondhatni elkezdődött a szülinap szezon. A barátomé október elején lesz, azt mondta, hogy elég ha egy tortát adok neki(najó meg van egy másik kérése is de az annyira nem pbulikus), bár mondta, hogy annak különösen örülne ha valamilyen formája lenne - gitár mondjuk. És természetesen úgy a jó ha én sütöm. Szóval erre már lelkiekben nagyon készülök. Egyébként még valamit szeretnék kitalálni mellé, de nehéz ez, mert férfiaknak a legjobb valami praktikus, de azért olyan aminek örülnek is, viszont legtöbb ilyen dolog nem olcsó. Nekem meg azért sok pénzem nincs. Pedig annyira örülnék ha tudnék adni neki egy telefont, tekintve, hogy a mostani egy kalap szar, szinte működésképtelen. De azt hiszem valami kicsit személyesebb dologgal fogom meglepni.
 Az én szülinapom meg novemberben lesz, ami egyet jelent azzal, hogy végre lehet tetoválásom, illetve, ha addigra a vashiányom megjavul akkor első dolgaim között lesz a véradás is.

 Ez a mix pedig már jó ideje hatalmas szerelmem. El kell mondjam, hogy soha nem szerettem a dubstepet meg az ilyen nagyon tuctuc meg ilyesmi zenéket, és ugyebár abból ítélve, hogy chillstep az ember azt gondolná, hogy akkor ez dubstep. Én nem hiszem bár annyira nem értek hozzá. De fantasztikus.
 A barátom mutatta még májusban (nem sokkal azután, hogy összejöttünk) és egész nap csak feküdtünk az ágyamban és beszélgettünk, meg lejátszottuk ezt négyszer egymás után és közben sokszor hosszú percekig csak bámultunk egymás szemébe... És...És... Huhh. (Csak törnek elő az emlékek.) Emlékszem ahogy a keze az az arcomon pihent és mindig ő kezdeményezte akkor még a csókokat mert én túl shy félénk voltam és ezért is volt az, hogy a csók után mindig lesütöttem a szemem, a száját néztem, vagy valami, de nem a szemébe még véletlenül sem... Emlékszem, hogy aznap meg is jegyezte, hogy tényleg nagyon szégyenlős vagyok, ez ebből is látszódik. Hallgattuk ezt akkor is mikor náluk jakuzziztunk, de erről már ígyisúgyis ő fog eszembe jutni mindig, pedig mostanában itthon, egyedül szoktam hallgatni. Nagyon szeretem mert amennyire tud fantasztikus nyári hangulatot árasztani magából annyira jó egy esős délutánon az ágyba bebújva hallgatni, vagy például nálam most is úgy szól, hogy gyertyát gyújtottam és bebugyoláltam magam a takarómba. Mindegy. Túl sok beszédnek írásnak tűnik egy zenéhez, de... Tökéletes.

 Amúgymeg tumblr:

  Én tényleg nem akarom, hogy az oldal átmenjen romantikus nyáladzásba de... Annyi olyan pillanat van amit úgy érzem muszáj megosztanom itt a blogon.
 Ezt a számot is miatta kezdtem el hallgatni, igaz, hogy ezt  a Tears in Heaven-el ellentétben egyébként is egy fantasztikus számnak tartom. A szöveg...
 Szóval náluk voltunk, kinnt ültünk a teraszon, ő cigizett. Esett az eső aznap, hideg volt az este, így azon kívül, hogy nekem adta a kabátját az ölébe húzott és melegített. Nem tudom, hogy bent szólt-e ez a zene, vagy egy másik Aerosmith számról jutott-e eszébe, de elénekelt néhány sort, és azt mondta, hogy a múltkor mikor nagyon hiányoztam neki végig ezt a számot hallgatta.
 Itthon meghallgattam és... egyszerűen gyönyörű. Annál a résznél pedig, hogy "thank god we're together" rendszerint elsírom magam. Mert igen, hihetetlenül hálás vagyok azért, hogy vele lehetek. Nem számít, hogy meddig, hogyan lesz vége, nem számít semmi, csak az, hogy jelenleg nagyon boldoggá tesz.

 A helyzet az, hogy magát a számot szerintem soha nem szerettem volna meg ha nincs a hozzá kapcsolódó kis emlék. A barátom énekelte nekem mikor nálam voltunk és ment egy három órás jazz mix, amikor az egyik számnál szinte felkiáltott, hogy "Ez Eric Clapton. Az egyik kedvenc számom." Majd elkezdte énekelni " Would you know my name... " És én nem tudom leírni, hogy mit éreztem akkor. Elámultam, és abban a percben annyira éreztem, hogy szeretem és soha nem akarom elveszteni, mennyire különleges ő számomra.
 Ráadásul a hangját is nagyon szeretem. És olyan jól elő tudja adni mikor énekel... Istenem, borzasztóan szeretem hallgatni amikor énekel!